Soha nem volt igényem szobabiciklire, most viszont szereztem egyet, mert a gyógytornász azt javasolta. Ismét épül ki a speciális, nehéz viszony. Óvatosan ülök rá, talán így zuhanyoztam először, ahogy kínos lassúsággal felülök a nyeregre, egyensúlyba helyezem magam, leteszem a mankóimat és beakasztom a lábam. Aztán elkezdem tekerni, különös érzés, ahogy mindkét lábam egészségesen egymást kiegészítve mozog. Persze a bal lábam csak hagyja magát tekerni, de a térdem hajlik fájdalom nélkül. Közben azért jelez egy-kettőt erőtlenül, hjaj ez sok, ébreszti az aggodalmat, mi van ha begyullad, bedagad, bedurran, majd jegelni kell, majd fájni fog, majd megint félhetek, hogy nem érzem rendesen. Tulajdonképpen minden fájdalomnál ijesztőbb a "nem érzem" állapot, ami szerencsére elég ritka, de annál rosszabb.
Én ez nem tudom mit jelent, valaki elmagyarázhatná, akkor talán kevésbé félnék.
Szóval az előírt 30 perces biciklizés helyett 5 percet tudtam biciklizni, azt gondolom, hogy 30 percet még egészséges állapotban sem lennék képes egy szobabiciklin tölteni, ráadásul a nyereg széthasít közben, kissé elgyengültem én az ilyen megpróbáltatásokhoz. Valahogy a 30 percet megint ilyen veszélyes őrültségnek érzem, mint mondjuk hirtelen megmászni a Gellért hegyet, de aztán lehet, hogy a gyógytornász tudja mit beszél. Sőt biztos, mert nagyon profi.
A lényeg, hogy hajlítgatjuk a lábam, próbálunk előrébb törni, nem nagyon akar menni, a lábamat be kéne tudnom hajlítani teljesen, sarokig, hát ennek nyoma sincs, de nem is tudom elképzelni ebből, hogy lesz sarokraülés.
Pontban két hónap után megérkezett a lakáshoz tartozó balesetbiztosításom második fele is, a törésért kaptam 28ezer forintot, a műtétért pedig 35ezer forintot. Mondjuk ha valakivel annak idején meg tudok állapodni, simán fizettem volna ennyit, hogy ne történjen meg ez a baleset. Szintén két hónap után kihallgatott a rendőrség is végre, egészen profi helyszíni szemle jegyzőkönyvet készítettek, szakértői rajzzal lemodellezve az egész helyzetet.
Vannak tehát előrelépések azért, szépen lassan. De nagyon félek attól, ami ezután jön. Hogy és miként fog abbamaradni végre ez a sok érzékenység és fájdalom a lábamban. Hogy ennyire lassan álljak ismét talpra, ilyen óvatosan kelljen még mindig mindent csinálnom, lépkednem előre. És semmi sem biztos és a félelem mindig bennem van: csak nehogy történjen valami nagyon rossz megint.
