Elhatároztam, hogy a biztonság kedvéért, továbbá, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem elmegyek egy térdspecialistához csak ilyen állapotfelmérésre, mihez tartás végett, meg ilyenek.
El is mentem a Pasamed rendelőbe, ahol fogadott egy kedves orvos, elmagyarázta pontosan, hogy mi történt és mi történik velem, nem mindent értettem bár próbáltam nagyon figyelni. Meg is vizsgált, a mozgástartományokat abszolút rendben találta, majd egy ponton kissé fájdalmas volt, ahogy benyomta a térdem és akkor azt ott még jobban kitapintotta és mondta enyhén megtorpanva kis biztató mosollyal az arcán a számomra mégis enyhén szólva dermesztő szituációt, hogy na most az, amit ott kitapintott az lehet, hogy a fém maga... ööö... Dehát ne aggódjak van ilyen, sőt van, akinél még látszik is ahogy mozog, amikor mozgatja a lábát. Hát köszi. Na, a lényeg, hogy október végén (ami még 3 hónap, de ez marha gyorsan el tud ám menni) kiveszik, jut eszembe az első időpontot éppen jövő hétre kaptam, de azt ugye visszautasítottam lévén egész évben várt programom kezdődik akkor.
Sok tanácsot mondott, és egészen érdekes volt, hogy gyakorlatilag mindent ösztönösen jól csinálok. Ellenállás nélküli szobabiciklit használok (ez ugye nem az én érdemem, hanem kényszer, nevezetesen, hogy el van romolva az ellenállás a biciklimen, de a vicc az, hogy pont ilyet kell, mert a mozgatás a lényeg, folyadéktermelés stb. nem az izommunka ebben az esetben), ugyanakkor jól éreztem, hogy teljes baromság ráedzeni jobban a bal lábamra, azaz mondjuk kétszer annyi gyakorlatot végezni rá, mert akkor újfajta asszimetria alakul ki, ami szintén nem jó (2 edző is ezt tanácsolta). Szimmetrikus mozgásokat kell végezni, változatosat és ami fontos, olyat, ami örömet okoz, jól esik. Tehát: tánc, amit ugye minden nap csinálok, torna, amit szintén, jóga, amit néha, futás, amiről nem volt meggyőződve, hogy annyira jót tesz, de ha nagyon jó cipőt használok, akkor lehet (most vettem nagyon jó cipőt), ugrani nem igazán kéne (ezt is éreztem, de azt hittem inkább pszichés blokk, persze az is), továbbá minden terheléses tornát csak ésszel, mert az egyetlen para az hosszútávon, hogy porckopásnak van kitéve a két csont közötti rész, aminek megváltozott a viszonya, kötőanyaga stb. Ja, és persze pontosan nagyon jól érzem, hogy 9 hét nem használat után persze, hogy teljesen átstrukturálódik a láb, de minden része: az izmok, az izmok, az inak a szövetek, az idegek, minden, ezt visszahozni kb. lehetetlen, bele kell törődni, ha egy intelligensebb világban élnénk egészen biztosan ezt nyomatékosan előre el kéne mondani a betegnek, és olyan szerkezetet kéne adni mindenkinek, amivel egyfolytában tudja stimulálni a lábát, hogy ne történjen meg mindez. Izommunkát, idegmunkát, mindenfélét beleértve.
Ami pedig a legérdekesebb volt, aznap estére, de másnapra: durván megfájdult a lábam, alig tudtam ráállni, tényleg ijesztő volt, egész egyszerűen a fém kikandikálásának (nyugi bőr és hús alatt) a tudata, illetve az talán, hogy ott kicsit megnyomta, megtapogatta és mintha átmenetileg az a rész ott érzékennyé vált volna, a begyulladást azért nem használnám, vagy ha igen, szervezetem aktív hős katonái azonnal mentek és leverték a lázadást, szóval, hogy mindez így hatott rám. Borzasztó ez a pszichés befolyás.
Összességében eléggé a topon kezdek lenni magamhoz képest fizikailag, 5. hete csinálom a freeletics tornát, majdnem minden nap , néhány nap kihagyással, lassan tényleg elindítható a coach program, bár ahhoz még nem ártana néhány standard nagy gyakorlatot megcsinálni, egyelőre csak az egyikből tudom a standardet, de már akkor is durvákat nyomok, hatalmas intenzítással és azt kell, hogy mondjam látszik is már néhány helyen az eredmény, hasizomban mindenképpen, a karomon is, ami pedig ugye a legnehezebb terep továbbra is.
Hát így:
