Lassan összeáll eddig legnagyobb sikerű posztom (Mielőtt elütnek) folytatása a Miután elütöttek, de még nincs teljesen készen, hiszen nem lehet még teljes valamennyi tapasztalattal. Kérdés, hogy mikor lehet valaha is teljes, hiszen mindig lesz most már valami olyan túlzás, amit megérzek, ami majd megrenget.
Mostanában például nem tudom a véletlen számlájára írni és ezt is a baleset következményének tekintem, hogy kissé le van gyengülve az immunrendszerem. Valahol érthető, mert folyamatosan a térdem gyógyulását intézi, arra összpontosít a szervezet 5. hónapja intenzíven. A herpeszvírustól a szemgyulladásig előfordul - nem túl gyakran természetesen - időnként apró kellemetlenség, de mindegyik esetében az immunrendszer általános gyengeségéről van szó (pl. a szememnél a patikus szerint nem is gyulladás van, hanem egy ér pattanhatott inkább el, nem vészes, de erősítőt kell szednem).
Beköszöntött a kánikula, illetve szerencsére lezajlottak a komolyabb gasztronómiai fesztiválok, mi tagadás kicsit elszaladt velem a ló zabálás terén, pedig hát itt a nyár, most nem nagyon kéne enni. Tegnap délutántól így is teszek, immár 24 órája tart a diétám, a lényeg, hogy legalább 7 napot kibírjak, utána meglátjuk. Az se baj, hogy ha nyárra könnyítek egy kicsit a térdemre nehezedő terheken, úgy értem fogyok valamennyit.
Az izomerőm viszont jelentősen javul, a szobabicikli rendkívül hatásos, a helyben futást is már sikerült 10 percre növelnem, kivéve tegnap, amikor majd kiszakadt a lábam az ötödik percnél, de utána pótoltam még fél órás térdtornával, súlyzózással, úgyhogy a helyben futást afféle luxusként fogom fel, nagyon élvezem és tart, ameddig tart.
Kicsit morbid, vagy pont érdekes tréfája az életnek, hogy akitől kaptam a szobabiciklit, most odaadom neki a két mankómat, mert lesz egy porckorong műtétje a hónapban és pár hétig mankóznia kell. De szerencsére legalább nem baleset érte.
Ma reggel viszont volt egy kudarcélmény, a trolibuszt próbáltam elérni és hát egy minimálisat kellett volna futni, de nem ment annyi sem, megpróbáltam, de rizikósnak éreztem. A troli persze nem várt meg, hiszen kívülről már nem látszik semmi, esetleg ha hirtelen erőteljes sántítást mímelnék, na ott még nem tartok.
Most a július végi fesztivál időszakra edzek, hogy addigra már ne legyenek nagyon fizikai korlátaim, mászkálás és táncolás terén se.
Ma például először gyalog jöttem haza végig a Pozsonyi úton. Múlt héten először viseltem magas sarkú cipőt (nagyon jól ment), hétvégén először viseltem szandált, és először hagytam el Budapestet. Úgy értem a baleset óta.
