Ma utolsó kontroll jelenésem volt ismét a Honvéd Kórházban, 6 hét telt el azóta, hogy ráállhattam ismét a lábamra és 5 hét, hogy letettem mindkét mankót. A rendelőben tragikus állapotok uralkodnak olyan értelemben, hogy minimum 3-4 óra várakozásra számíthat az ember, kivéve gondolom, ha odamegy reggel 7 órára, hát én inkább felszerelkeztem olvasnivalóval és emberi időben mentem oda, nyilván nem úsztam meg 4 órányi várakozás nélkül.
A sebész úr örömmel üdvözölt: "így mindjárt más", én pedig boldogan és felszabadultan belépdeltem a rendelőjébe, lábujjhegyre állított, majd sarokra, majd megmutattam a sebet, amire azt mondta, hogy "gyönyörű, nagyon szépen ápolta". És aztán azt is mondta, hogy mehetek kirándulni, de ne egyből a Rám-szakadékba, mert ott ugrálni kell meg mászni és hát azért óvatosan és fokozatosan. Futni lassan tényleg lehet, de azt is csak fokozatosan és kosárlabdázni, tehát ahol ugrani kell azt még ne.
Viszlát legközelebb a műtéthez képest 1 év múlva!
És íme a csodálatos alkotás, apropó a csavarokat kiszedik, de csak 1-1,5 év múlva, szóval az még messze van.
