Kinyitom a szemem, mozdulni sem bírok. Hogy fogok ebből felépülni? A hajnalok rémisztőek. Berontanak nővérek, reggel 5 óra 30 perc. Mosdatás. Felülök, megfordulok, megmosnak, megtörölnek, áthúzzák az ágynemüt. Ezután égve maradnak a villanyok. Nemsokára jönnek átadni az éjszakás műszakot a nappalinak. Tárgyakként fekszünk az ágyban, ahogy ránkmutatnak: ennek műtéte volt tegnap, a másiknak csipőprotézis, azzal minden rendben, ezzel is, viszlát. Egymáshoz beszélnek, rólunk. Elmennek, nem oltják le a villanyt. Egyikőnk magára vállalja (ez még nem én vagyok) és leoltja. Még próbál mindenki aludni. Elmondjuk egymásnak az éjszakát. Szinte mindenki rosszul aludt. Fájdalomcsillapítók, nyugtatók és altatók keverékével. Keressük az ideális keveréket. Az én pokoli éjszakáimhoz is talán felérnek az ő éjszakáik, rendszeresen, sokadszorra.
Első felülés, első megfordulás, első lépések, első önálló mosdó, első önálló fürdés, első reggeli, amit meg bírok enni, első ebéd, amit meg bírok enni. Jönnek-mennek körülöttem a látogatók. Örülök nekik, de nincs nagyon nyugodt percem. Néha alszom, pihenek, de aztán hamar jön megint valaki. Tele van az éjjeliszekrényem mindenféle kedvességgel. Ez feltölt, érzem, hogy milyen sokan szeretnek.
Így telnek a napok, egyre jobban mozgok, minden lépésemet ellenőrzik, egyfajta sajátos családias hangulatban éldegélünk egymással összezárva a kórterem társaimmal. Az esti altatókról hosszas diskurzusokat folytatunk. Nekem először a Voltaren fájdalomcsillapító válik be, aztán valami altató, de vannak durvábbak is, van, hogy az kell, van olyan, amelyik teljesen kiüt. Az utolsó napokon már csak díszlet vagyunk az orvosok szemében is. Jönnek-mennek, egy gyors kérdés, mire válaszolok már a másik ágynál van. Az engem operáló orvos jön és átköti a sebem, az mindig nagyon jó érzés. A gyógytornásznak is örülünk, bár nem sokat foglalkozik velünk épphogy kicsit megmozgat. A lábamat beteszik egy mozgatógépbe, elkezdik hajlítgatni. Nagyon furcsa, fájdalmas is, de összességében jó, örül a lábam minden ingernek. És még csak az első héten vagyunk.
