Immár 4 éve, hogy utoljára írtam ebbe a blogba, illetve 6 éve, 2014. január 24-én történt a balesetem, amelyből sikeresen felépültem.

Nagyon érdekes íve alakult ki ennek a történetnek és magának a blognak is. Egész sokan rám találtak az itt megosztott élményeimnek, felépülésemet dokumentáló posztjaimnak köszönhetően. Többen kértek tanácsot hasonló sérülések után, mindenkinek szívesen segítettem, és ezt a továbbiakban is felajánlom annak, aki úgy érzi szüksége van rá. 

Ezt a posztomat is egész sokan elolvasták: 10 jó tanács ha eltörik a lábad. 

(Még egyszer a sérülésem, amiben segíteni tudok, persze csak amatőr, gyakorlati és életviteli tanácsokkal: sípcsont proximális végének törése)

Elég sok rémisztő esetet is hallottam. Olyanokról, akik pontosan ugyanilyen sérülés  után nem kaptak megfelelő ellátást, teljesen máshogy kezelték őket, hetekig gipszben sorvasztották a lábukat, nem jutottak hozzá gyógytorna segítséghez, vagy egész egyszerűen ők maguk nem vették komolyan a gyógytornát. A gyógytorna mindennél fontosabb, és nem, nem akkor, amikor már jobban érzed magad, hanem azonnal, másnaptól. Mindenkinek azt mondom, hogy a legnagyobb szerencsém az volt, hogy a kórházban, ha jól emlékszem a műtét másnapján vagy harmadnapján elkezdtek tornáztatni és mozgatni a lábam. Utána pedig lett egy kíméletlen, nagyon szigorú gyógytornászom, aki egy percig sem sajnált. 

Általában igyekszem mindenkit megnyugtatni, akik hozzám fordulnak, hiszen ilyenkor nagyon tragikusan látja az ember a helyzetét, és sokszor tényleg az. Az tud segíteni, aki ezen keresztül ment, átélte. 

Hogy mi van velem? Igen, érzem a sérülést minden nap, ez megmaradt. De együtt tudok élni vele, és semmiben nem korlátoz. Azóta is megállás nélkül rendszeresen tornázom, sportolok, jelenleg heti háromszor járok személyi edzőhöz, aki egyáltalán nem hajlandó tudomást venni a korábbi sérülésemről, erre való tekintet nélkül állítja össze a gyakorlatokat. Korábban azt mondták, hogy nem valószínű, hogy a teljesen rá tudok ülni a sarkamra majd, pedig simán megy, de egy év volt, mire eljutottam odáig, egy külön saját koncentrált, rendkívül makacs gyakorlattal, volt, hogy percekig csak becsukott szemmel koncentráltam, hogy engedje tovább a térdem a mozdulatot és végül sikerült, vissztért a teljes mozgástartomány, nem is 100, hanem 110 százalékban, mert azóta hajlékonyabb vagyok és a sok mozgásnak és nyújtásnak köszönhetően olyan, mintha nem hatnának rám az évek. 

Viszont amint elhanyagolom, akár egy hétre is, azonnal jelez. Volt, hogy egy hónapig nem tornáztam, azonnal rendszeres, hasogató fájdalom jelentkezett, de egy nap alatt helyreállítottam. Volt, hogy New Yorkban a napom kellős közepén rájöttem, hogy nem tehetem meg, hogy nem tornázom és kimentem a Central Parkba és lenyomtam egy fél órás Freeleticset. Bárhol, bármikor, 2 négyzetméternyi hely mindig akad és más nem is kell. Én a repülőgép mosdójában is tudok tornázni, guggolásokat csinálni, közben néha nevetek magamon is, de ez van, a hosszú repülőutakon különösen fontos a torna.

De most ez a poszt nem arról szól, hogy én mennyire nagyszerű és lelkiismeretes vagyok, mert nem vagyok az, mindig lehetne jobb. Inkább arról, hogy:

- tájékozódj, ismerd meg pontosan, hogyan épülsz fel, a csontjaid, az izmaid, mire kell figyelned a továbbiakban, milyen vitaminokat szedj, hogyan táplálkozz, hogy segítsd a szervezeted a javulásban

- ne sajnáld és ne is sajnáltasd magad (na jó, kicsit azért lehet...)

- tornázz, mozogj mindegy hány éves vagy, mindegy hány kiló vagy

- a saját kezedben van elsősorban a felépülésed, bármilyen szörnyűségek is történtek veled

- tudom, hogy simán lehet, hogy sokkal rosszabb helyzetben vagy, mint én voltam és sokkal durvább a sérülésed, mint az enyém volt, sajnos akik megkerestek, azoknál általában ez volt a helyzet, de ez most mindegy, ehhez mérten kell tudni a legjobb eredeményt elérni. 

Örülök, hogy túl vagyok rajta, 6 év telt el, de nem felejtem el soha ezt a leckét, és minden nap hálás vagyok azért, hogy tudok rendesen járni és mozogni. Tényleg, ez minden nap tudatosan eszembe jut. Felkelek az ágyból reggel és örülök, hogy járok. Ez az, amit az ember észre sem vesz, ha nem él át hasonló helyeztet. És ez igazából egy felbecsülhetetlen érték.