Az elmúlt hét nagyon intenzívre sikerült, egyre többet dolgozom megint, mellette sokat sportolok is, ugyanakkor a szerda reggeli események alapvetően mégiscsak megviseltek.
Ezt félig-meddig feldolgozandó már tegnap is el akartam menni futni. Szépen sütött a nap és a hőmérséklet egyértelműen nulla fok felett volt, de végül nem tudtam rászánni magam, itthon viszont intenzíven tornáztam, amennyire csak lehet.
Na, de ma végre képes voltam elmenni futni, nem biciklivel, hanem gyalog - tekintve, hogy a pincében lévő biciklim kerékgumija elég durván leeresztett, viszont ez a kigyaloglás nagyon jót tett, mert bemelegített - ráadásul napfényben gyalogolhattam. Jó nagy tömeg volt a Margit hídon, mindenki kivonult. Én pedig aranyfényben úszva vonultam és aztán nekivágtam. Az első kilométernél nem adott a Nike Running alkalmazásom visszajelzést, amit nem igazán értettem, de végül aztán elmondta, hogy állok. Ahogy bemondta a sebességemet és az eltelt időt nem akartam hinni a fülemnek, konkrétan megijedtem a saját teljesítményemtől, ez talán nagyon buta dolog, de így volt. Olyan időt mondott be, amit még egészséges állapotomban is elég ritkán futottam - és ez mindvégig így maradt. Összességében gyakorlatilag rekord idő alatt futottam le a szigetkört, a baleset óta számítva mindenképpen, de még önmagamhoz képest is. Futás közben elég komolyan foglalkoznom kellett azzal, hogy ne szedjem kapkodva a levegőt izgalmamban a váratlan jó teljesítménytől és ne romboljam le ezáltal saját magam azonnal, amit készülök elérni. Végül legyőztem lelki értelemben ezúttal önmagam és a növekvő egót is, nem posztoltam, nem dicsekedtem - csak egy embernek. Mondjuk rendkívül kényelmetlenül öltöztem, ami előre nem volt látható, mert megfelelő szerelést vettem magamra, de ebből volt egy régebbi - még síeléshez vett testhezsimuló nadrág, na az borzalmas volt és végig le akart csúszni rólam, úgyhogy nagyjából erre ment el a fél energiám, hogy ne lecsúszott nadrággal fussak és a különböző testrészeimet ne tegyem kéretlenül közszemlére.
Közben pedig azért nyomasztott ennek a szerencsétlen sofőrnek a "drámai jelenete", amit szerdán rendezett és igazából már bántam, hogy nem akadtam ki sokkal jobban és látványosabban rajta. Szerintem túl diplomatikus és visszafogott voltam, ez az ember egyáltalán nem fogja fel, hogy min mentem keresztül. Legszívesebben odahajoltam volna az asztal fölé amikor agonizálni kezdett, hogy ő azt hitte 3-400 ezer forintot elég lesz fizetnie, és elmondanám, hogy - ha tudni akarja, akkor a térdmozgató berendezés bérlése volt önmagában 35 ezer forint per hét, és ha azt nem használom, akkor nem tudok rendesen járni - és csak a gyógytornászra, minimum 200ezer forintot elköltöttem és a fájdalomcsillapítókra is soktízezret, a rohadt mankóra és orthezisre pedig még 20-20 ezreket. Szóval nem fogja megúszni néhány százezer forinttal, kb. egy menőbb televízió árával. Fizetni fog, akármennyi időbe is telik - és nekem konkrétan meg van a célom azzal a pénzzel, amit arra fogok fordítani, hogy testileg és lelkileg is tovább épüljek, amennyire csak lehet, szóval nem elszórom és nem luxus dolgokra tervezem költeni.
