Ma találkoztam az emberrel, aki elütött.
Budapest Főváros Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, ígéretes elnevezésű intézménybe kellett menni, ahol az úgynevezett portán a gondolom exbűnöző biztonsági őrök megkérdezték van-e nálam gázspray, kés, egyéb támadó (védekező) eszköz, mivel én vagyok az áldozat, meg kell, hogy kérdezzék - hiszen legutóbb egy hetvenéves néni egy fél téglával a táskájában ment az eljárásra...
Felmentünk az előtérbe, ahol egy légtérbe ültetik a sértettet és a gyanúsítottat (innentől kezdve végülis érthetőek az óvintézkedések a bejáratnál). Én - valami hirtelen jött rossz érzéstől vezérelve - nem voltam hajlandó az előtérben maradni, egyszerűen nem voltam rá képes, hogy leüljek az engem elgázoló ember közelébe. Továbbmentem a folyosóra, de a biztonsági őr próbált visszaterelni. Szerencsére az ügyvédem közbeszólt, hogy először is kikéri magának ezt a hangnemet, ahogy beszélnek velünk, amióta beléptünk, mi itt sértettek vagyunk, nem ugyanaz a bánásmód szerinte, mint a gyanúsítottaknál. Ezután szerencsére bementünk a közvetítő szobájába, egy kerekasztal köré leültünk. Felkértek, hogy mondjam el "mi van velem", hogy éltem meg a balesetet, most, hogy vagyok, mit érzek stb. Minden drámai felhang nélkül (nyilván) elmondtam, hogy mindent megtettem azért, hogy meggyógyuljak, jól vagyok, de sokat szenvedtem, sokáig nem tudtam dolgozni, továbbá nincs vége, vár még rám egy nagy műtét stb. Ezek után közöltem a kárigényt, amelyen persze kiakadt a fickó - de óvatosan megkértem, hogy ezt hagyja abba, mert nem esik jól nekem még ha ez is a véleménye és nincs szükségem arra, hogy a drámai reakcióját nézzem (mondjuk ott a helyszínen nem így fogalmaztam meg).
Az ügyvédem világosan közölte velük mi fog következni, ha nem fizetik ki, továbbá eligazította őket, mert egy elég fontos kört kihagytak az ügymenetből (nem ment el a saját biztosítójához). Úgyhogy újabb három hét, mire folytatódik a sztori.
