Ismét egyet fejlődött az ügy, 3 és fél hónap után az OEP kiadta a határozatot, hogy elismeri a balesetemet, köszönjük szépen.
Eljött az idő, hogy már nem annyira félelmetes kicsit nagyobb távokat is megtenni, a lépésszámlálómat szinte be se kapcsolom már. Azért a hirtelen figyelmeztetések, azonnali kimerülések továbbra is jelentkeznek, az állandó fájdalom továbbra is jelen van. Csütörtökön voltam ismét manuálterápián, ahol most már másodszor gyógytorna is volt, azt mondta, hogy jól megy, látszik, hogy sokat foglalkoztam magammal és tényleg így van, nagyon jó kondícióban vagyok, hasizom stb. elég pontosan és biztosan meg tudom csinálni a gyakorlatokat, szóval az izomerőm biztos, hogy jelentősen növekedett akár most már a baleset előtti állapottal is összehasonlítva.
A lábam azonban még mindig nagyon tud fájni, meleg és dagad sokszor, és persze még mindig van, amit nem tudok csinálni, például lefelé lépcsőzni, a sarkamra ülni, illetve futni. Azt hiszem azonban, hogy rövidesen megpróbálom az első 500 métert.
A csütörtök este a jógaóráé is, ami nagyon sokat ad - koncentrált energia és erőfejlesztés, a csontjaimnak és az izmaimnak is nagyon jó.
Jövő héten kedden megyek ismét kontrollra, ahol már nagyon lazán kell tudnom besétálni és jó lenne, ha a hajlítást tudnám teljesíteni, de nem fog menni addig szerintem. A gyógytornásszal azért szerintem haladunk.
Szeretném egyben megérteni továbbra is a balesetet, úgy értem anatómiailag, de úgy tűnik ez egy lehetetlen küldetés, bár talán már tisztul a kép.
