Talán arra az időszakra emlékeztet, amikor elkezdtem futni, lehet, hogy még jól is jön az ott tanult küzdeni akarás, hogy igenis megy ez a teljes szigetkör és hiába érzem úgy már 1 kilométernél, hogy ez teljes képtelenség, csakazértis eljutok 2 kilométerig, majd az 5 kilométerig. Aztán jön az első két szigetkörös futás, hihetetlen, de végigcsinálom és 8 kilométernél jön az eufória, megismételhetetlen egyébként csak az első alkalom hozta ezt az érzést.
Hát most valami ilyesmi ez a biciklizés teljesítmény növelés félbetegen, mert még sajnos annak kell, hogy mondjam magam, katasztrofális, hogy milyen tüneteket produkál a lábam - ez egészségesnek nem mondható. Értem, hogy próbálja magát kikupálni és fejlődik és tudom, hogy a nagy sportteljesítmények is szenvedések árán és szinte már beteges fájdalmak leküzdése által születnek, de én egyszerűen csak járni szeretnék, fájdalom nélkül, ha lehet.
Ma először 21 percet bicikliztem egyfolytában. Felkészültem rá lelkileg az elején, tudtam, hogy végig kell csinálni, súlyos bizonytalanság is vegyült bele. Koradélután is bicikliztem 10 percet, tehát végre megvolt az előírt napi 30 perc, ami ugye 2 hete még teljes képtelenségnek tűnt.
Ez a 21 perc azonban nagyon kemény volt és most nagyon jól érzem magam, hogy végigcsináltam. Úgy lenne az igazi, ha a lábam ma már egyáltalán nem fájna, de hátha megteszi nekem ezt a szívességet most, hogy telepumpáltam friss, oxigéndús vérrel.
