Újabb mérföldkőhöz érkeztem a mai napon, egész váratlanul. Tegnap önmagam leküzdve, határaimat megtanulva és értve a furcsa, ijesztő jelzéseket - amelyeket szinte biztosan túlaggódva érzékelek - túléltem egy megpróbáltatást és ezt nagy sikerként éltem meg, kizárólag fizikai határaimat figyelembevéve.
A gyógytornász tehát azzal kezdte, hogy ma elkezdünk 90 fok felé menni, azaz a lábam behajlítjuk még jobban. Ez volt gyakorlatilag az első nagyobb "lépés" két hónapja, hiszen az alaphajlítás már a műtét utáni napokon elindult. És egész jól ment, de estére azért megérzem a változást. A lábam különös módon reagált, jó érzés, boldogságérzés hulláma ment át rajtam, ahogy akarattal próbálom a lehetetlent odébbtolni, amikor azt hiszed, hogy teljes képtelenség még egy millimétert is beljebb hajlítani és mégis megy és még tovább és még tovább.
Ezt kell most tartani sőt fejleszteni, a napjaim meg vannak számlálva sok tekintetben.
