Nem szabad ráfeszülni az időre és nem szabad teret adni a türelmetlenségnek. Át kell élni és ki kell használni a ránkszabott várakozást. Ez a felépülés, az újratöltődés és az újjászületés ideje. Persze nagy luxus csak magunkkal foglalkozni és amikor eltűnt végre a kiszámíthatatlan fájdalomhullám, amikor kezdünk magabiztosságunkból visszanyerni, képesnek kell lenni arra, hogy ne vegyük sorra a következő aggasztó kérdéseket, ami leköt és eltereli épülésünkről a figyelmünket. Az egyik legnehezebb: megadni azt, ami jár, ezt érezni kell és tudni kell.
Egy autóbalesettel együtt jár, hogy nemcsak orvosokkal de ügyvédekkel, rendőrökkel, biztosítóval kell tárgyalni, egyezkedni. Mindenki nagyon elfoglalt, mindenki a türelmedet kéri, hidd el nagyon sok ilyen ügy van, nemcsak a te ügyed. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy meg van kötve a keze, megállítják, tehetetlen.
Csak azok tudják elképzelni, akik ezt átélték, mert egyébként nem lehet. Azt, hogy milyen érzés nap, mint nap úgy "küzdeni" az igazadért, és helytállni dörzsölt emberek között, hogy felkelsz: tízszer annyi idő alatt készülsz el, mint megszoktad. Eleinte rettegő, majd kínosan feszült, később csak figyelmes óvatossággal fürdesz.. Kiszolgálnak, mert kiszolgáltatott vagy. Arra nem vagy képes, hogy egy kávét bevigyél a konyhából a szobába, mert a két kezed a mankóval van elfoglalva. Arra is kell figyelned, hogy a lábad ne fájduljon meg és arra is, hogy a gyógytornásszal átélt kínok építsenek. Egészséges emberek között egészséges gondolatokkal, nem kifáradva, nem kimerülve lelkileg a testi bajoktól, egész emberként kell helyt állni.
Agyonvágva első mondatomat, akárhogyis nézzük: ma március 1. van. És április 1-én talán két lábra állhatok. Egy hónap így vagy úgy.
