Kis lépés az emberiségnek nagy lépés nekem, egy kis szülinapi ajándék saját magamnak (bár az még csak holnap lesz): a ma esti torna után ismét rá tudtam ülni a sarkamra, legalábbis teljesen megközelítettem, hozzáértem.
Lehet még fokozni, de ez volt tulajdonképpen az, amit egyszer ismét el akartam érni.
Ennek most örülök. Lassan tényleg ép ember leszek ismét, bár pont ma is bosszankodtam, hogy egy idő után azért mindig, de mindig megfájdul a lábam, mindig máshogy, szinte mindig elviselhetően, de érezhetően, időnként pedig kifejezetten kellemetlenül (esténként). Állandó probléma. De ezek a kisebb sikerélmények feldobnak mégis.
Biztos már nagyon hülyének tűnök, hogy még mindig ezekről írogatok, de nekem igenis fontos, hogy ugyanúgy tudjak mozogni, mint régen, amitől egyszer nagyon távol kerültem, hál istennek, most már közel vagyok hozzá újra.
