Ma reggel túlvállaltam magam, túl sokat mentem egyszerre. Ez a legnehezebb, kitapasztalni, megélni, elszenvedni a határokat, hogy mennyit bírok. Ésszel, nem túlóvatoskodva és nem is túlmerészkedve. Először is mentem annyi távot, amit egyébként már mentem máskor is, majd felszálltam egy trolibuszra (majdnem 3 hónap után) és ezután következett a vakmerő szakasz: még gyalog kb. 4szer annyi távot, mint a már korábban megtett szakasz. Szóval ez kicsit olyan volt, mintha hirtelen 1 szigetkör helyett 4et futottam volna. Kissé megviselt. Borzalmasan bemelegedett a lábam és fájt is, utána hiába pihentettem vagy 1 órát, hazajövet - ezúttal már taxival - még mindig rossz volt.
Viszont egészen sokminden történt a nap folyamán, és tulajdonképpen egészen jól bírtam az impulzus részét (ugyanis ez önmagában nagyon ki tud fárasztani). Kezdem megszokni a történéseket.
A hivatalos ügyeimet továbbra is katasztrofális jelzővel tudom illetni - minden tekintetben gyakorlatilag a végsőkig próbálnak gyötörni és kitolják erőteljesen a tűrőképességem határait. Dehát ez is egyfajta határ.
