Az első vásárlás (szatyor nélkül ráadásul, hogyan máshogy), az első postaládához levonulás, kinyitás, felhozatal. Az első porszívózás. Mindez önállóan. És még sok ilyesmi vár rám.
Ez már a második kávé volt egyedül, úgyhogy szinte rutinná kezd válni ismét.
De... Nem olyan egyszerű azért minden. A lábam ugyanis a legkevésbé sincs nyugalmi állapotban, gyakorlatilag állandóan fáj, reggel lábfájással ébredek, nehéz ráállni, nehéz elindulni, nehéz bejáratni.
A járásra nagyon kell figyelnem, ezzel rengeteg munka lesz. Egyszerűen borzalmasan járok, ha nem figyelek, simán sántítok és hülyén is néz ki az egész. A járásra való koncentrálás viszont egy elképesztően furcsa dolog, hiszen az ember megszokta, hogy az ilyesmi rutinból zajlik. Na most ezt itt nem szabad hagyni. Nem tudom kell-e félni, hogy majd "rosszul rögzül", ha nem kapom el most a rossz mintákat és törlöm ki egyből, de a lényeg, hogy nem járok jól, nem járok szépen. Persze tudom, 2 napja járok - mit vártam.
Aztán itt van a szolidaritáskérdés. A mankók nélküli élet magával hozta, hogy hát ugye az embert egyenértékűnek kezelik, amivel önmagában nincs is baj, de óvatos járásommal inkább csak furcsa vagyok, mint segítenivaló, úgyhogy ismét vissza vagyok dobva a mélyvízbe, az ordas világba. A nyilvános helyeken nem ajánlják fel a székeket, nem tartják az ajtót, nem néznek rám kedvesen aggódva, hogy jaj mi történt? Csak úgy megyek a nagyvilágban, mint egy kötéltáncos (kicsit úgy járok) és próbálok nem lenézni a mélybe, mert akkor kiesek a ritmusból.
A szobabiciklizés most már minden nap 30 perc, ebből nem engedek, és ami megdöbbentő, hogy milyen jól hajolok, meg tudom érinteni a talajt nyújtott lábbal. Az izomláz a bal combom hátsó részében nem szűnik, csak nő, gondolom most fejlődik újra az izom. Mostanában nem futottam maratont, ha jól emlékszem - mégis szinte olyan intenzív érzés.
A kezeim egyébként még nem nyugodtak meg, a 2 és fél hónapos mankóratámaszkodós igénybevétel miatt továbbra is háborognak, hát talán egyszer ez is megoldódik.
Most pedig - amikor épp nem arra figyelek, hogy ismét járni tanuljak - a felszabaduló energiámat a csodálatos egészségügyi rendszerben történő ügyintézésnek szentelem.
