Kevesebb, mint két hét és levehetem az orthezist (a bal lábam teljes hosszában használandó tépőzáras, elszorító, tartó berendezés), 2 napja pedig a 0,6 ml-es Clexane injekcióról áttértem a 0,4 ml-esre. Szombat este voltam vacsorázni és majdnem 2,5 órán át bírtam, aztán fellázadt a lábam és erre persze ráerősítettem pszichésen is, na ezeknek kell sürgősen megálljt parancsolni. Fejben dől el, hogy a bölcsességet idézzem, mondjuk véghezvinni egy kicsit nehezebb, mint gondolnánk.
A tenyerem, kezem még mindig be van durranva, de egyelőre kordában tartom, a jobb lábam terhelését is igyekszem minimalizálni és pihenéseket beiktatni. Ott sem teljesen oké minden ugye, de ezt inkább hagyjuk.
Bezártság. Hát igen, így 1 hónap után azt mondom kezdem érezni. És bár éppen egy borús vasárnap van, valahogy kezdem magam börtönben érezni és mégiscsak folyamatosan a szabadulásra gondolni. De az időt nem gyorsíthatjuk fel, ahogy megállítani se tudjuk. Egyiket sem akarjuk, mindennek megvan az ideje és helye.
