A legrosszabb, hogy most nem tudsz semmit. Nem mondanak semmit. Nem törődnek veled, semmi információt nem osztanak meg veled (vagy csak nagyon keveset), pedig a végtag törés egy olyan "betegség", aminél nagyon fontos lenne, hogy tudd pontosan mi történik veled és ha meggyógyultál, hogyan tudod majd a leghatékonyabban helyreállítani a régi állapotodat. 

Most néhány napja már egészségesen vonultam be (egy nem túl komplikált, de azért nem is egyszerű térdtörés utáni fémkivétel miatt) újra szembesültem azzal, hogy mennyire rossz ez, hogy nem tudsz semmit.

Jöttem-mentem, körülöttem mindenki jóval rosszabbul nézett ki. Nekem viszont fogalmam sem volt, hogy pontosan mit jelent majd ez a "fémkivétel". Egyáltalán mekkora beavatkozás, meddig fog fájni, mit lehet utána csinálni és mit nem, hogy fog kinézni a műtét után, tudok-e majd azonnal újra járni. Azt, hogy ki kell venni a fémet a lábtörésem után, azt akkor tudtam meg, amikor egy éves kontrollra visszamentem. Röviden összefoglalva: semmit nem tudtam, és sehol nem is találtam semmi érdemi információt.

A kórházban velem szemben feküdt egy 22 éves lány. 3 nappal azelőtt volt egy autóbalesetük a barátjával, a jobb lába tört el rengeteg helyen (combcsont, térd, sípcsont, boka - minden), azt mondták az orvosok neki, hogy úgy rakták össze, mint egy puzzle-t. De összerakták. És meg fog gyógyulni, járni fog újra (kb. másfél év múlva) és ha ügyes talán még bicegni se fog. Csakhogy ehhez tudni kéne neki, hogy pontosan mit kell tenni, mire kell figyelni. Arra gondoltam, hogy amit csak tudok jótanácsot megosztok vele is és utána pedig arra gondoltam, hogy miért ne írnám le, ami nekem is nagyon hasznos lett volna, ha valaki előre elmondja. 

Hogy egyértelmű legyen, az én sérülésem: sípcsont proximális végének törése volt. 

Következzenek tehát a "jótanácsok":

1. Felfelé

Most a legrosszabb, innentől már felfelé vezet az út. Elképesztően jól fogsz fejlődni, a szervezeted nagyon jó ütemben gyógyít magad is meglepődsz majd. Persze ehhez fontos, hogy figyelj minden jelre, ne hajtsd túl magad, kíméld magad, de csak amennyit kell. Nagyon jó érzés lesz lelkileg minden egyes lépcsőfok, amit mostantól megteszel, a boldogság egy új dimenzióját fogod megismerni. 

2. Önállóság

Ne szolgáltasd ki magad. Amit csak tudsz igyekezz magad csinálni. Nagyon fontos tényező a felépülésben, hogy motivált legyél folyamatosan. Elképesztő örömöket fog okozni már a második naptól kezdve minden egyes általad elért új eredmény. Ha injekciózni kell magad, azt is te csináld magadnak, csak az első néhány alkalommal lesz furcsa, utána megszokod és ez is egy újabb győzelem lesz.
Lelkileg nyilván nagyon fontos, hogy legyen támaszod, a családod, feleséged, férjed, lányod, fiad, apád, anyád, barátod, barátnőd, de akkor se. Fogadd el a segítségüket, de csak egy bizonyos szintig.

3. Láb stimulálás

Ez a cikk arról szól, hogy mi van, ha az egyik lábad tört el. Tehát: nagyon fontos, hogy foglalkozz mindig a lábaddal, tartsd életben, hívj masszőrt vagy masszíroztasd, amennyit csak tudod. Ha nem állhatsz rá jó ideig, nagyon fontos, hogy a talpad kontaktusban maradjon a talajjal, mindennel. Elképesztő mennyiségű idegvégződés van és ezeket folyamatosan stimulálni kell. 

4. Nem kell a gipsz

Amilyen hamar csak lehet szabadulj meg a gipsztől (nyilván az orvosok engedélyével), keress más megoldásokat, már vannak. A gipsz egy régimódi megoldás. Ha nincs is pénzed erre próbálj meg mégis költeni vagy pénzt szerezni, mert a hátralévő életed minősége múlhat rajta. 

5. Gyógytorna

Nagyon-nagyon-nagyon komolyan kell venned a gyógytornát. Már az első pillanattól. Ha nem tornázol, nem fogsz felépülni teljesen soha. Semmit ne csalj el belőle, magadat csapod be vele. Magaddal szemben kell, hogy tisztességes legyél. Igen, szenvedni fogsz tőle, fájni fog, úgy érezd egy tehetetlen kocsonya vagy, gyenge és erőtlen, de ez nem így van, nagyszerű fejlődésnek fogsz indulni és rendkívül fontos, amikor majd újra jársz, hogy az izmaid addig is karban legyenek tartva. És nem csak a lábad izmai. Az egész tested, a karod, a hasad, a hátad - mindennel ugyanúgy kell foglalkozni. Amíg még csak fekszel erősítsd a hasizmod, emelgesd a lábad, amennyit csak lehet, minden pillanatot ragadj meg, hogy mozgasd magad. 

A gyógytornát akkor se hagyd abba, amikor már meggyógyultál, pontosabban térj át rendes sportra. Mindig kell mostantól tornáznod. Ha nem is nagyokat, de soha nem hagyhatod abba - akkor fogod tudni csak szinten tartani magad, különben romlani fog az állapotod (akár az idő előrehaladtával, öregedés, időváltozás, miegymás).

6. Önkontroll

Attól is függ nyilván, hogy mennyire vagy aggódó vagy hipochonder típus, de egyfajta önkontroll mindenképpen fontos. Ez akkor lesz lényeges, amikor már jobban tudsz mozogni. Ne vágj túl nagy kalandokba, mindig figyeld mire vagy képes, a fokozatosság elve nagyon fontos. Ne hajtsd túl magad soha és figyelj oda az energia szintedre, ami most még nagyon sokáig teljesen más lesz, mint korábban.

7. A mankózás szabályai

Na ezt én nagyon megszívtam. Az első héten sikerült belerúgni a másik lábammal úgy, hogy eltört a kislábujjam és mehettem újra az ambulanciára. Nem is a fájdalom volt, ami elkeserített, hanem, hogy lehetek ennyire béna. Szóval: soha ne mankózz mezítláb. A papucs sem elég, legyen rajtad egy olyan bebújós cipő, amivel ha véletlenül belerúgsz a mankóba/vagy járókeretbe (bele fogsz), akkor se történik semmi bajod. 

8. Egyensúly

Ez nagyon furcsa lesz eleinte. Én 9 hétig nem állhattam rá a törött lábamra egyáltalán, hát nem kívánom senkinek. Egy hét után fogod megszokni és idomul a szervezted az új helyzethez, de addig nagyon kell vigyáznod, nehogy felborulj. Mosdásnál, reggeli készítésnél stb. Merthogy ezeket ugye magad végezd, hogy érezd mindent meg tudsz csinálni.

Ja erre készülj fel: nem fogsz tudni hordozni dolgokat, tehát a konyhában kell majd megenned, amit ott készítettél el magadnak, nem tudsz átvinni egyik szobából a másikba semmit. Én ezen tulajdonképpen csak nevettem, amikor rájöttem, szépen megcsináltam a reggelimet, egy tálcára tettem majd néztem egyet, hogy ööö, és ezt, hogy fogom bevinni. Végül megettem kint, úgy is finom volt. 

9. Kerüld az ülést

Ha lehet kerüld jó ideig és a későbbiek során is. Az ülés nem tesz jót a lábnak, de az egész testnek sem. Ha olyan munkahelyed van akkor is állj fel rendszeresen, mozgasd meg magad, vagy kérjél olyan asztalt, ahol állni is lehet (léteznek már ilyenek). Eleinte nem fogsz tudni egy óránál tovább ülni egy helyben, de a későbbiek során is megérzed, ha túl sokat ülsz majd (a lábadban). Ha már ülsz, mindig tedd fel a lábad, ha tudod - ez jót tesz. 

10. Ne félj a fémkivételtől

Ez persze minden sérülésnél más, az én esetemben 2 napos bent tartózkodást igényelt, előtte egy héttel teljes kivizsgálás történt (EKG, vizelet, vérvétel, röntgen). Altatást kértem a korábbi gerinc érzéstelenítés helyett (nekem nem vált be, félig ébren voltam végig a műtét alatt és nem volt kellemes élmény). Az altatás hátránya állítólag, hogy ébredés után azonnal érzed a fájdalmat, míg a gerinc érzéstelenítésnél csak néhány óra múlva. Nekem ez nem számított, így is úgyis egyszer fájni fog. Persze egyéb hátrányai számomra nem ismertek az altatásnak (mondjuk nem ártana ezekkel tisztában lenni, amikor az emberrel meghozatják ezt a döntést). A lényeg, hogy úgy érzem jól döntöttem, mert este már felkelhettem (ha gerinc érzéselenítés lett volna nem kelhettem volna fel), és az egész műtétet öntudatlan állapotban átaludtam. Ébredés után nagyon kellemetlen és én aznap még csak járókerettel tudtam menni újra, egyébként anélkül is nyugodtan mehettem volna, mint később kiderült. A műtét után ugyanis semmiről nem tájékoztattak, azt sem tudtam, hogy ráállhatok-e a lábamra egyből vagy nem. Másnap viszont ráállhattam és még viszonylag hülyén mentem, de másnapra sokkal jobb lett. Rengeteg pihenés segít ilyenkor (ebben az esetben szerintem nem kell annyira erőlteteni a mozgást, mert amúgy egészséges vagy és mindjárt úgyis rohangálhatsz), én egy szinte egész napos fekvés után keltem úgy fel, hogy tökéletesen jártam. 

+ 1: az egyik legboldogabb nap

amikor meggyógyulsz.

Életem egyik legboldogabb napja volt (tényleg) amikor újra ráállhattam a lábamra, 2014. április 1-én. "Na, akkor eldobhatjuk a mankót!" - mondta az orvos, én pedig óvatosan ráhelyeztem a talpam a padlóra és ránehezedtem. Elkezdtek folyni a könnyeim. Nem vagyok meghatódós típus, de aznap többször meghatódtam. 

Szóval nehéz út vár rád, nem biztos, hogy hosszú, de kitartás kell hozzá és értelmes gondolkodás, azért, hogy ember maradj, ameddig csak lehet.