Történetünk hamarosan véget ér. Teljesen persze csak az év vége felé, amikor majd éppen az újabb műtétből való felépülés kapcsán megélt nyavalygásaimat olvashatja a nyájas olvasó, ameddig egyáltalán van annak értelme.
Legnagyobb meglepetésemre lenyugodtam. A múlt héten május 21-i keltezéssel kaptam a biztosítótól egy választ, amelyben felajánlottak egy összeget, nem túl magas és első körben az ügyvédem tanácsára vissza is utasítottuk.
Utána azonban elgondolkodtam. Tényleg akarom, hogy tovább húzódjon ez az ügy? Akarok én ezen még idegeskedni? Nem, egy percet sem szeretnék már ezen gondolkodni. Nem szeretném lehúzni, sem meghurcolni ezt a szerencsétlen fickót, aki elütött. Végülis nem akarom, hogy kb. élete végéig fizessen azért, hogy egy rossz döntést hozott, egyetlen vagy talán két pillanaton múlott az egész. Ha jól belegondolunk nem ő volt a fő hibás, hanem a 13. kerületi önkormányzat vagy nem tudom ki, akikhez tartozik a közvilágítás. Ugyanis, mint tudjuk aznap este vaksötét volt. Nem lehetett látni semmit. Ha nincs vaksötét valószínűleg nem történik meg ez a baleset.
Nem akarok nagy bosszút. Nem akarok nagyon sok pénzt. Igen, meggondoltam magam. Annyit szeretnék mindössze, hogy mielőbb érjen véget ez az ügy és felejtsük el mindannyian.
Várjuk tehát a biztosító válaszát elutasító ajánlatunkra. Persze innentől kezdve még mindig változhatnak a dolgok.
